Borsó Termesztése Biokertben: A Tavaszi Kert Nitrogénkötő Sztárja

A borsó gyökerén élő Rhizobium baktériumok a levegő nitrogénjét képesek a növény számára felvehető formává alakítani, ezért a borsó gyakorlatilag önellátó nitrogén szempontjából. Ha mégis nitrogénnel trágyázzuk, a növény „lustává” válik — leállítja a baktériumokkal való együttműködést, mert könnyebb utat talál a tápanyaghoz, ami viszont azt jelenti, hogy a talaj nem gazdagodik nitrogénnel a következő növény számára, ami pedig az egész borsótermesztés egyik fő haszna lenne.

A borsó virágainak pollenje különösen érzékeny a 25°C feletti tartós hőségre, mivel a pollenszemek fehérjeszerkezete ilyen hőmérsékleten denaturálódik, mielőtt még sikeresen megtermékenyíthetné a bibét. Emiatt a virágok kialakulnak ugyan, de nem képződik belőlük hüvely — ez teljesen más mechanizmus, mint a szárazságtűrés, és éppen ezért nem segít rajta a rendszeres öntözés sem.

A borsónövény célja biológiailag az, hogy magokat érleljen és azokat elterjessze, ezért amint egy hüvely elkezd érni és a magok megkeményednek, a növény hormonális jelzést kap, hogy csökkentse az új virágok és hüvelyek termelését. A rendszeres szedés eltávolítja ezt a jelzést kiváltó érő hüvelyeket, így a növény folyamatosan új virágokat és hüvelyeket hoz, mert „azt hiszi”, még nem sikerült elég magot létrehoznia.

A magasabb borsófajták (60-150 cm) vékony, kacsokkal felfegyverzett szárat fejlesztenek, amely önmagában nem elég erős ahhoz, hogy a teljes növény súlyát megtartsa függőlegesen — a kacsok éppen azért fejlődtek ki evolúciósan, hogy más növényekbe vagy tárgyakba kapaszkodva emelkedjenek a fény felé. Támaszték nélkül a szár a földre dőlne, ahol a nedves talajjal érintkező levelek és hüvelyek könnyen megrothadnának, és a betakarítás is sokkal nehézkesebbé válna.